Láncban és lakatban
Be vagyok hát kerítve, fogva-fonva,
mint a kövek árnyéka, puszta függvény -
régen kimért kistávok törpe foglya.
Így volt kezdettől. És mindvégig így lesz.
Negyven év kellett a felismeréshez.
Önáltatásom - a négy évtizednyi
egyszerre tudott megtagadni merni.
Be vagyunk mi kerítve irgalmatlan.
A fogak között megszűrt szép szavakban
a nyüszítések felhangjai sírnak
hordván lehagyhatatlan kínjainkat,
ismervén dühödt kis félelmeinket -
szavak, szavak. Őriznek, elveszítnek.
Jól tudom: akár a kövek árnya
kúszhatok hegylábtól hegy aljába,
tömbtől a tömbig. Feltüremkedett
veszedelmek a völgybezárt felett
nem múlnak, vannak. Egyetlen öröklét.
S mindünk ölében hurcolja a kölykét
megszülhetetlen - szabadulhatatlan:
asszonyi sorsban - láncban és lakatban.
Kőkemény gondok - múlhatatlanul.
S a mindenség a merev arcok láttán
se meg nem retten, se el nem borul.
S én - kölykeféltőn, folyton reszketőn
ember voltomat csak addig hiszem,
amíg még van mit elveszítenem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése