Állja a vihart
Hordom magamban kábultan a verset,
mely lopva fogant az ölelkezés
gyümölcseként, elillantak keservek,
s a fájdalom sem volt éppen kevés,
mit összebújva ketten gyógyítottunk,
mert réges-régen úgy keletkezett,
hogy te és én csak arról álmodoztunk,
egymást szeretni tiltva is lehet.
Lám így születik vers a kapcsolatból,
hogy nem tagadod soha meg magadtól
a szerelmet, ha negyven éve tart,
hiába küldött minket messze, távol
a sors, szerelmünk akkor is világol,
sok évtizede állja a vihart!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése