Tört sugárban
Ismét csak üldöz a régi talány:
Ki jön ott szembe? – Én magam talán?
Bokrok aljából fehéren kiválva,
Jövőm emléke, múltamnak árnya,
Sűrűdnek, szétfolynak a köd-alakok,
Közöttük oly szörnyen elhagyva vagyok.
Mindegyik lelkem egy szétkapott része,
Csak meg ne lássanak, ne vegyenek észre!
Hogy vergődik, röpked a széttépett lélek!
De hisz’voltam, leszek, hisz’érzem, hogy élek.
Megálljatok!! nem – elsuhan előlem –
Feltűnik a hold egy fényes felhőben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése