Szeretlek
A bánat játszik vélem, kedvesem,
mikor közénk áll irigyen a távol.
Kinevet, gúnyol, tűröm csendesen,
szívem borul fölém – esőben sátor.
Még számon érzem búcsúcsókodat,
s fülemben hallik andalító hangod.
Arcomon kezed, döccen a vonat,
úgy hagytál itt, hogy sikerült maradnod.
Papírom, tollam az íróasztalon.
Nézem szemed, és visszanéz a fénykép.
Gyorsuló patakként indul meg dalom,
versbe formázlak, hogy enyém légy végképp.
Friss vér vagy te e vénülő ereknek,
szívembe juss és érezd, hogy szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése