Ezerszer is
Már ezerszer visszaléptünk a szokott sáros útra,
s valami ezerszer felsebezte rajta futó lábunk.
Hiába görgettünk magunk előtt sok száz éles követ,
egy mindig ott maradt, amit nem találtunk.
Ezerszer hittük azt, hogy vége van a nyárnak,
s annyiszor bíztuk, hogy lesz még folytatás.
Mert mi akkor is szerettünk, mikor megaláztak,
és hajszálakként tépték ki az érzés fonalát.
Nem akartunk szembesülni azzal a valós ténnyel,
hogy elképzelt álmaink csak fantázia volt,
hiába épült rá újabb és újabb százezernyi emlék,
ha volt benne egy, mely mindent letarolt.
Futnánk messzire, még a messzibbnél is messzebb,
de megáll a szívünk, és nem indul tovább,
csak topog egy helyben, könnybe lábadt szemmel,
míg vissza nem talál majd a régi úton át.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése