Kun Magdolna

Szívedhez közel


Nem kérek nagy teret, elég egy villanásnyi hely,
elég egy pillanat-dobbanásnyi jel,
s én ütem leszek szíved közepében,
érezzem, ha túlgyorsul, őrült lüktetése.
Ott egy apró hajszálérbe megkapaszkodom,
lágyan bele bújva halkan suttogom;
egy parányi ponton, ahol forró heve ér a vérnek,
oda rejts el engem örökös emléknek.
Amikor elsodornak csapdába hullt évek,
s jönnek hideg napok, fagyos jege télnek,
Én akkor is ott leszek, sosem engedlek,
mint parányi gyöngyszemet - ékként szeretlek,
mert azt a kavicsot, azt az értéktelen követ,
mit kezem kezedbe nyújtott, és utamon is követ,
annak kristály titkát rég megfejtetted,
s ezért jól tudjuk mennyit ér egy egész életnek.