Kelemen Zoltán

Holdvándor


Új hó rejti el esti sétám nyomát.
Megpihenni tér egy valótlan álom.
És míg én gondolatim kuszaságát
rendezgetem, békémet nem találom.

Hold bújik elő vastag felhő mögül.
Félbehagyott mondatok kötnek belém.
A véget várja mind, rendületlenül,
mely megvolt még az időknek kezdetén.

Hideg szél túr a csupasz ágak közé.
Betört kirakat ásít keservesen.
Becstelen ürességét szégyenli tán.

Kuvik süvölt a csendbe:- Mindörökké
kóborolni fogsz te már! Menthetetlen!
Holdtól kapott árnyéknak az oldalán.