Tóth János

Ősz

Bágyadt arccal sétál a Nap
Nád szegélyű apró tó fölött,
Étket vizében senki sem kutat,
A víg gólya régen elköltözött.

A mezőnek rosszul áll szénája,
Ősz jár rajta, s virágait szedi,
Varjú röppen s károgó nótája,
A közelgő fagyot emlegeti.

Karcsú fa gyönyörű lombruhája,
Mint káprázatos nő, úgy ragyog,
A szél udvarol, lágy a suttogása,
Ágakon apró, vetkőző mozdulatok.

A Nap lefelé gurul az égi lejtőn
Aranyfénybe mártja a dombokat,
Szőlőtőkén fürtök ülnek pezsgőn,
Két sárga darázsbarát itt mulat.

Magára ölti a Nap éjfelhő kabátját,
Tótükrén táncoló fényét zsebre vágja,
Alkony lépked, hozza szürkülő világát,
A telihold rejtőzik még nagy batyujába.