Zsefy Zsanett:Lélekmentő

Zsefy Zsanett:  Lélekmentő


októbert skiccel a természet keze
fakuló aranyára okkert maszatol a Nap
ritkán ível már felettünk prizmacseppeken
szivárványkalap

felhőt sír égi ágyán tűzgömb-fáklyánk
míg búcsút intenek
nálunk karcsúsodó fénygyerekek

hol színek tobzódtak avarágyon
az orgiából decemberre a mámor
üres fészke marad

a fecskék után
délre vágynak az álmok is
mediterrán izzásba
takaróznának a beton falak

lassan sötétből sötétedésbe
borzongat a csend

a tavaszból nyíló nyarat
zizegő tőkékről hörpinti az ősz
s mire december telet szitál
e rezignált világra
nem marad más
mint túlélni megint

holnap is
mosollyá rajzolni arcomat