A csillagok fiai
A Holdból jöttél, barátom, hogy arcod oly sápadt?
Szemed oly árnytalan, homlokod oly ezüst,
S szavad oly könnyü tánccal kóborog a magasban, mint a füst.
És te... a Nap fia vagy, hogy arcod ugy lángol?
Szemedben fakó fények zsengéje remeg,
S szavadban nyugtalan röpködnek idegen, tüzes szellemek.
Hiába hivtok, - megfagyok, ha csak egy ujjad érint...
S ha rámnézel, beteg lázak hevében meggyulok...
De ha az én igaz világom szólit, ezer halálból meggyógyulok.
Ég és föld fényéből fontam eleven koszorúmat,
Fehér virága hűs béke, rőt levele lángos szeretet, -
Csillagok fiai, tépjetek homlokomról egy hűs virágot s egy rőt levelet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése