Jószay Magdolna

Így tartod arcom...


Arcomat
két kezed közé fogva
tartod oly puhán,
ahogy a harmat terem
a feslő rózsa szirmán,
ahogy a rebbenő lepkeszárny
őrködik színes hímporán,
ahogy lenge szellő észrevétlen
zongorázik végig falevelek során.

Ahogy a könny gyűlik gyönggyé
a szemhéj mögött,
ahogy a hold ezüstje tűnik el
a zord felhők között...
miközben visszafojtott vágy
csikorog fogad alatt -
mint mondod -, azért, hogy véletlen
nehogy belém harapj...
vagy ahogy a tulipán szirmai
- szemnek láthatatlan -
engednek a napsütésnek,
s egyszercsak feltárulnak
csodájára a világnak...

Így tartja puhán, szelíden
arcomat két kezed,
s én nem győzöm csodálni
e szépséges, tökélyre fejlesztett
tehetséged.