A menedék mélyén
Sohase hagyd álmaid keresztjét
Kiveszni ebből a gyarló világból!
A megszokás fekete fátyla alatt,
Ez az a fény, mi az élethez láncol.
Sohase hagyd álmaid imáit
Összetett kezekkel, kimondatlanul!
Ne higgy annak ki nem bízik csodákban,
Az ezüstös eső mindenkire hull.
Sohase hagyd álmaid kapuját
Becsukni őszinte vágyaid felett!
Homokká morzsolni hű szíved gyémántját,
Ha benned valami lassan megremeg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése