A lovasság rohama
Csak jegyet vehetsz, és nem utazást,
lábadnak az út végtelen pontfüzér,
pazarold magadra szerencséd,
minden fa örökké mag marad,
– akkor is, ha lombja égig ér –
álmodd magad kavicsokba, kőbe,
földbe, mely sárga füveké,
fúrd be magad az időbe,
az istenek izmai közé,
hallod füledben a dobogást?
– jövünk azért, mi rég miénk.
S látom, leszek lassan mások:
kik kívül hordják szerelmük,
mint mások a kabátot,
kikben fekete a vidámság,
marék fű az arcuk,
kikben a fáradtság fény lett,
szikrázó csalánszövet;
megnyomnak,
mint földmélyi követ
az egymásra zuhogó
hóesések, nők, szavak,
s mégis,
könnyű leszek, szinte semmi
– mint szobámban a lakk alatt
összerágott bútorok –
nem lehet nem megszületni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése