Két csend között
Te a nevét rejted el,
ő mindent, amit e név takar.
Rákérdezel, ki lehet -
ő visszakérdez, hogy kit akarsz.
Tanítson meg magára -
kérlelgeted két csöndje között.
Csak deres szempillája
hull, az nem, ami már eltörött.
De éjszaka, ha alszol,
melléd bújik, álmodban röptet
madarat, s beléd hajszol
önmagától megriadt őzet.
Hajnalban kel, hangtalan
kioson szobádból, paplanját
felejti csak ágyadban,
mint morzsájukat ijedt hangyák.
Majd hozzád simul mégis,
benned tavaszt keresve matat.
Meglátod - ha megérint -
a náddal ringató ujjakat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése