Simon Zsolt

     Ég-tiszta neved

Fáradtan néznek
farkasszemet velem az
öreg falevelek;
kopott padon ülve
ezerszer ismétlem nevedet.

Cipőm orrával kavicsot
rugdalok,
lassú ma a folyó;
a híd alatt az éjjel
biztosan rosszat álmodott.

Fagyos földön riadt madár
csőrével félénken neszez,
valami lassú tűz kéne,
ami összegyűjt minden
meleget.

Végre előbukkan a nap,
halvány mosoly a megtört
arcon;
kutya ugat, szél kiállt
egy távoli utcasarkon.

Zsebre dugott kézzel
túlnézek a hídon;
csípős a szél, könnyet facsar,
sós melegét engedem,
mossa le az arcom.

Elindulok.
Mögöttem fák, barna folyó,
ugató kutyák, a híd;
ám bármily' messze vagyok tudom,
ég-tiszta neved hazahív..