Tóth János

Sárgálló sáson


Sárgálló sáson fáradt napsugár
gyönge árnyékot vet a sáros földre,
szétfoszló buzogány erős szélre vár,
hogy elhagyhassa e tájat örökre.

A tó vizén sétál a fagy léptű tél
s jégüvegét parttól partig rakja,
a fákra zúzmarát lehel, nem henyél,
a mezőt deres köpenye takarja.

Varjú had az égen fekete folyó
alkonyi bíborban aludni csobog,
erdő ága ágy, est a takaró
a tejút szélén öreg hold ácsorog.

Zajokat a csend nagy zsákjába rakja
az alvó tájon fülel a hallgatás,
tán vacogó lélegzetem zavarja?
Elindulok, léptem halk suttogás.