Arany-Tóth Katalin: Téged kereslek

  Téged kereslek
    

Lábaim előtt csörgő falevél,
a sápadt ősz, szép álmokról mesél.
hűvös szellő kavarja az utca porát,
betakarja testemet a meleg kabát.
Csak a lelkem fázik nem vagy velem.
Nélküled a lét, üres gyötrelem...

Az öreg téren lassan lépkedek,
jönnek velem szemben az emberek.
Téged kereslek minden szelíd mosolyban,
Téged kutatlak minden lágy mozdulatban.
Messze vagy most, nem láthatlak. Még nem
de várlak a sóhajban, a percben...

Gondjaim közt előbukkan arcod,
s egyre erősebben hallom hangod.
Átölelsz az emlékek gyöngy-varázsában,
s boldogság ébred szívemnek otthonában.
Lágyan elringat az emlékezés.
Hiányod, lelkembe karcokat vés.