Dutka Ákos : Február

    Február

    1

    A nyár most alszik, millió színével
    Lombjavesztett fák rügyébe bújt.
    A tájon ónszín fátyol leng a széllel,
    Mintha sírva súgná: aludj, aludj.

    Gyűjts erőt a közelgő tavaszra,
    A nyár halála múló látomás,
    Ott alszik most a nagy fák gyökerében.
    Hogy jól aludjon levetkezett, fehéren
    Alszik. Csak álom, - álom semmi más.

    2

    A hold ezüstje selymesen suhan ma,
    Dermedt bokrokra pókhálót kötött,
    Mint régi kürtök elhaló fuvalma,
    Az óceánról friss szél száll a táj fölött.

    Én hallom már a tavasz paripáit,
    Nyerítve robognak a távol szeleken
    Jönnek, s holnapra megújul a pázsit
    A hó alatt is kopárrá fagyott kertemen.

    Terítsd ki lelked most a kósza szélnek,
    Hadd mossa tisztára bánatod ködét,
    Hallgasd csak, - a friss szelek beszélnek,
    S nyitogatják már a múltad börtönét.

    Ne hidd, hogy te korhadó öreg fa
    Téli tüzelőnek elfogysz. Megmaradsz,
    S koronádnak lesz még száz virága,
    Hogy méltón köszönthesd az újuló tavaszt.