Borús ég
Mintha homlokodon őszi ború ülne,
S rejtelmes két szemed (kék, zöld tán, vagy szürke)
Felváltva lesz szelíd, álmodó s kegyetlen,
Az ég bágyadt színét idézve keverten.
Emlékeztetsz a sok langyos, fátylas napra,
Mikor könnyben olvad meg a szív fájdalma,
S felajzott idegek, miket felserkentett
Titkos bú, gúnyolják a szunnyadó lelket.
Hasonlítasz néha a szép messzeségre,
Ha ködön keresztül csillan a nap fénye.
Úgy tündökölsz éppen, mint felázott tájék,
Melyen felhős égből hulló napsugár ég.
Veszedelmes asszony, borús ősz varázsa!
Zord zuzmarádnak is lesz-e rám hatása?
S engesztelhetetlen teled vad fagyából
Árad-e majd vasnál s jégnél maróbb mámor?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése