Őszidő
Ló-vonta múltunk már sárba
rekedt rég:
Nem sírnak az útszéli rögmadarak
De várnak a fák, ha arra megyek
még,
- Bár életünk akkor itt abba
maradt.
Apám keze tán még földre
tapadna,
S a húrtalan hangszeren szólna
zene,
Sár-haddal szemben is talpon
maradna,
- De fedve az arca, s már csukva
szeme.
Hallgatag földeken kopnak az
évek:
Térdig a múltban elfogynak az
érvek,
S a fájdalom bennem is társra
talál…
Múlt-temetıben már csőszök sem
élnek:
- Nézem a lombtalan bús
jegenyéket,
S a vásott határra az ősz
licitál…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése