Zárójelben a lényeg
Áttűnik az ősz a ferde napsugárban,
- a táj, akárha Levitan festményen állna, -
bronza, szíve, aranya vérzik most Budának:
egyre hűvösödnek már az alkonyi árnyak.
Október vége van.
Szikáran szól, halkul már a versem,
nem, - ugye tudod? -
én nem ezért a percért vezekeltem:
most lassan jéggé fázik majd a tócsa
egy beteg, ködös
csütörtök reggelre virradóra,
csapzott pára virraszt majd az éjben,
sok lomha, fáradt felleg
vonszolódik át az októberi égen:
...földroppantó vész közelít, - érzem.
Hiszen ha mindig itt lehetnél...
Olyan más lenne minden - igaz?
Veled nem fájna így az ősz,
és az aranyló fákról lobbanna vigasz...
[...]
Vajon mikor lesz, hogy nem kell
az októbernek így fájnia...?
Hallod...? Most földöntúli áradással dobol
a nyolcadik Bruckner szimfónia...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése