Szemlér Ferenc

Kenyér volnék,...

Kenyér volnék, hogy megehess,
és vízzé válok, ha ihatnál.
Aranyos körte, véreres
barack leszek az asztalodnál.
Ha ettél ma, kezdd újra másnap,
vigyázz, engem ne kínálj másnak,
te éhes vagy, az jóllakott már.

Megtapogatlak, mint a fény,
s pirosra gyújtom gyönge hátad,
a pórusok bölcs rendszerén
keresztül csontodig bejárlak.
S míg tested hőmben megfürösztöm,
felém fordít az ősi ösztön,
s kitelsz, te drága szép növény.

Körülveszlek, mint levegő,
megsimogatlak megölellek.
Átsiklom orrod remegő
cimpáin, mint a langy lehellet.
Tüdőd lombos, leveles fáját
én lengetem, s véred dagályát
velem táplálja tiszta melled.

És elnyugtatlak, mint a föld,
terülj rám és pihenj meg végül.
Köréd növesztem gyenge-zöld
bokraim bátor menedékül.
S megnyílok egyszer, befogadlak,
örök békémnek átadlak,
ha majdan rossz sorsod megölt.