Tóth János: Őszi árok

 Őszi árok


    Fák alatt andalgó léptekkel járok
    S egy gondolat, mint fuvallat kél,
    Mellettem mély, avar lepte árok,
    Egy sárga falevelet fúj bele a szél.

    Mint emlékeim színes mély zsákja
    Olyan, az erdőszéli bús őszi árok,
    A szél leveleket hoz, s ledobálja
    Én a múló időtől emlékeket várok.

    Néha vihar zúg, s karja árokba fúr
    Az alsó ódon leveleket föl kavarja,
    Bennem az emlékezés tombol vadul,
    Arcomra örömöt, s bánatot ragasztva.

    Az árok mélyén, elporladt holt levél
    Mozdulatlan fekszik, nem kavarog,
    Már nem éri el a vágtató vad szél,
    S tudom, örökre én sem maradok.