Ha
Megtenném érte, ha megtehetném,
Behódolnék gyanúnak s bűnnek,
De ürességtől kong a vágy,
A sors parancsa: Meneküljek!
Követhetném még, ha követelné,
De akaratom is gyilkos!
Életem véréből vígan ivott,
Feleszmélt, kiszívott, s itt hagyott.
Változnék még, ha változna,
De figyelmet már nem nyerhetek,
Feküdhetnék még a túlzsúfolt vánkosra,
De az övére már többé nem fekszek!
Megvédeném még, ha lehetne,
De magam ellen nem lehet.
Emlékem lesz a sejtelme,
Így többé mást tán már nem vezet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése