Mert az úton a lomb közt
Mert az úton a lomb közt
éppen szíveddel szemközt
a jázminbokor fényben
gyönyörű asszony jött.
Bizony, hogy inkább félned
kellett volna s kitérned,
s csillagot az égről
mért kellett leígérned?
Mért kellett, mért is kellett
hinned az új szerelmet,
kihűlt a csillag, elforrt,
mit vársz a hamu mellett?
Vígságnak szomorú vagy,
békének háború vagy,
a tisztes nyugalomnak
gyanús vagy, de gyanús vagy.
Barátaidnak szétszórt
csapatja csupa vérfolt,
de megriadnak látva
rajtad a szelíd tébolyt.
Ügyesnek sem vagy példánk
fénylő se, mint a gyémánt,
homlokod csupa tiprás,
szemed csak emésztő láng.
Úgy van jól, ahogy van,
nem is lehetne jobban,
eldermedsz, hamuvá égsz
fekete csillagodban.
Lávából, hamuból is,
akárha föld alól is,
bevégzed s ujrakezded
sehol meg mindenhol is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése