Legalább
Lelke arany, ragyog benne a jóság,
szívének kontúrján ott lófrál a nap:
a várva várt, mézízű, apró csodák.
Csak, (míg burkot ölt a csend) nem látszanak...
Kiabálni kellene, üvöltenie; de ő szótlan
alkot-létezik, hangjában hanga van.
Ki az, ki neszét már észre sem veszi,
kinek arcán a névtelenség nevet,
talán - mint egy nagy bohóc - saját magán?
Valami hibát még rejthet az Isten,
egy foltot szépen terített asztalon,
valami homályos végrendeletet
ebben a világban, hogy itt egy ember,
egy lángnyaláb ...szeressétek legalább!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése