2015. március 16., hétfő

Fehér Miklós: Elfelejtve: megidézve

 Elfelejtve - megidézve

Egy este ezerszer megnéztelek,
De ahhoz kevés volt az az este,
Hogy agyamba égjenek a részletek,
Hogy megőrizhesselek.

Csak nyakad ívére, bársonyára,
Fénylő szemedre, hangulatodra,
Vagy tán a pillanat adta vágyra
Emlékszem néha, már lenyugodva.

Lehet, hogy gondolatjáték voltál,
Mellyel képzeletben játszadoztam,
Mert oly jó volt boldognak lenni,
Még gondtalan gondolatokban.

Most újra és újra előveszlek:
Álmodozva - vágyakozva,
De egyre fogynak a részletek,
Ijesztőn gyorsulva, egyre fogynak.

Már szemed fényét sem tudom,
Már bőröd ízét sem emlékszem,
Nem ragyog mosolyod, hangulatod,
Homályba fakultak a régi képek.

Még:
Hiányzol, hogy elűzd a magányt,
Hiányzol, hogy tűzet élessz,
Hiányzol, hogy vágyam legyél,
Hiányzol, mert nem emlékszem:

Sem nyakad ívére, bársonyára,
Se kacagásra, se őrült éjre,
Se kölyökálmú boldogságra,
Elfelejtve - megidézve.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése