Válóczy Szilvia

Magány és gyertyaláng


Ülök a lócán.

Elfáradt tagjaim

Bizsergik tajtékukat.

Most semmi sem fáj jobban,

Mint a magány,

Mely néha jön,

Aztán sodorva

Tovább áll.

Gyertya apró fénye

Űzi el

A keserű gondokat.

Lágy melegséget

Árasztva játszik

Néma hangokat,

Cinkosa a homálynak.

S míg barna szemek kacaja,

Balga múltak dala

Könnyezik a világnak,

A láng ontja fényét,

Életet lehelve

Amerre tekint,

Mosolyog magának.