Lelkemért
már fátylat sző ránk a ködös alkonyat
csak távoli vágyként látom arcodat
pillantásod ezer év óta kísért
mégis elvesznek az évek, semmiért
csillagpor lelkünk földi röghöz tapadt
végtelennek tűnik minden pillanat
értelmét vesztette az idő és a tér
mindent feláldozunk a szerelemért
világok ívelnek át a szíveken
az út becsap, mégis vakon követem
minden életben újra találkozunk
a felismerés rabjává lett sorsunk
lassan elfelejtem a remény mit ért
egy perc boldogságot adj a lelkemért
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése