Alkonyat a város-szélről
Szökik már a fény. Lám: a szótlan, magos
tetőkön szalad, száll, s a józan tetők
kigyúlnak, lobognak. Szelíd máglya most
a város, mely ott ég a hegy-láb előtt,
a tál-völgy ölében. – Tovább száll a fény,
fogas dunna-felhők ezüstjén lebeg
– finom pír az arcon. Tovább száll a fény,
a mély ég színén még kicsit tetszeleg,
s tovább száll megint, és a mély elnyeli. –
A tárgyak homályos szívéből kilép
a fátylas sötétség. Siet, s meglepi
a földet; csomókban lapul szerteszét,
csorog mint a víz és pocsétákban áll
a bokrok tövében, – s a jég-arcu hold
elindul hűs útján, fehér, nagy madár,
elindul hűs útján a vak fák alól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése