Szabó Lőrinc

A vándor elindul


    Bottal s öreg kutyámmal indultam hazulról.
    Dalolva mentem és torkom nem unta még az
    országút fáradtságos énekét. -Tudod,hogy
    a Nap barátja voltam?Ő édesítette
    agyamat hajnali rétek szagával;aztán
    minden csigát s kavicsot külön megmutatva
    látni,szeretni és csodálni tanított...
    Minden kanyarnál új dolgok fogadtak,és a
    friss zöldben hófehér mérföldkövek ragyogtak
    egyenlő távolokból.Majd,lombos hegyek közt,
    még szebben tündökölt a sokalakú élet.
    A Nap barátja voltam;ő kísért el estig,
    s mikor már fölhalmozódtak az éj csodái,
    csókkal búcsúzott tőlem.-Óvatos morajjal
    tapogatózott lefelé a víz,s a pontyok
    aludtak a tavakban.Lepihentem én is
    s a föld s a fű íze ereimbe ivódott.
    Fenyegető szemek szikráztak a bozótban,
    de nem féltem,tudtam:a vén kutya vigyáz rám,
    belefúrja szemét az állandó sötétbe
    s őrt áll előre nyújtott nyakkal s tárt fülekkel.