Karaffa Gyula

Rövidek...

Sose zavart a nem,
az sem zavart, ha igen;
Csak ha a szavak penge-vékony
éle az arcomba vágott,
akkor kezdtem utálni a világot,
(de csak rövid időre)
míg fel nem száradt lelkem
halványpiros vére.

*

Útjaim monoton egyhangúsággal telnek;
Már vakon is hazatalálok hozzád, Kedvesem:
Te leveszed a kabátom, gőzölgő ételt
teszel éhes, vágyakozó szemeim elé
s oly természetességgel tálalod
magad is elém, hogy kénytelen vagyok
elfogyasztani mindkettőtöket, és megelégedve,
eltelve a boldogsággal már nem is érdekel,
hogy útjaim monoton egyhangúsággal telnek
s csak telnek, csak telnek, csak telnek,
csak telnek, csak telnek.........

*

Nem beszélünk már a szerelemről;
Tán nem is tudjuk, hogy mi az.
Hogy szerelem-e, ha lábadra teszem a lábam,
mielőtt belezuhannánk az álom birodalmába,
hogy szerelem-e, ha belekortyolsz kávémba
mielőtt elém tennéd a gőzölgő poharat,
hogy szerelem-e, ha ebédet főzöl,
vagy ha én munkába megyek,
hogy szerelem-e, ha egymás nélkül
vacogunk csak, mint a dermedt jégcsapok.