Zsiga Lajos: Az utolsó dal

 Az utolsó dal


egy utolsó dalt hadd játsszak el néked
mintha testem hegedű lenne
lelkem húrjain fagyos kezével
a vonót az élet rongyossá tépi széjjel
de még megfeszítem leengedett húrjaim
még a nagy szimfóniát el kell játszani
felverni a világ csendjét
mert egy költőnek meg kellett halni

egy utolsó dalt hadd játsszak el néked
hol a hegedű mellett angyalok énekelnek
dúdol a kórus mint hullámok a partra érve
fáradtan de újra meg újra visszatérve
nem sercen papíron a toll minden elfogyott
az idő meg sem torpan csak tovább oson
mikor lázad az a rengeteg gondolat
a tintával leírt fehér papíron

egy utolsó dalt hadd játsszak el néked
azt mikor a szavak lágyan táncra kértek
repítve egekbe túl a világon a végtelenbe
azt mikor öledbe rejtették könnyes arcukat
a világért sírtak de nem hallotta senki hangjukat
árvák lettek verseid ők is mint jó magad
ne várjatok a szélre mi majd magával ragad
ezernyi verset fúj a szél s lehullnak ők is
mint ősszel az elszáradt falevél