Jánosházy György: A vers órája

 A vers órája


A vers órája ez... Az éj homálya
ernyedt kertek fölé lassan leszáll,
egy percre még az óra is megáll,
fáradt utcák sorát halkan bejárja

egy emlékekből támadt, lanyha szél;
megreccsen a szekrény szúette lába,
álmatlan holtak gyűlnek a szobába,
fülünkbe régen elhalt hang beszél;

elábrándozva kiszökünk titokban
a vértől és csókoktól vemhes éjbe,
egy régi érzés újra lángra lobban,

a világ csupa furcsa, buja nesz,
s remegő szívvel, imádkozva, félve
tollat fogunk... A vers órája ez.