2014. július 31., csütörtök

Kormányos Sándor: Nem tudom már

Nem tudom már


Sóhajt az alkony, ónos szürkeségben,
ma este ködbe rejtőzik a táj,
fák árnya dereng sűrű néma csöndben,
rezdülő titkot sző a félhomály.

Bokrok tövében, nedves holt avarban
álmodik néhány fáradt pillanat,
amely még ősszel hullott le a földre
utánad hajló síró fák alatt.

Elillant álmok, emlékek suhannak,
mosolyod fénye már régen elveszett,
hangod csak elhalt suttogás a szélben,
egy illúzió, mit vágyam kergetett.

Nyomodban járok emlék-szőtte ködben
e vágyakra hulló fázós alkonyon,
magukkal hívnak elfáradt remények,
megyek, hogy miért már magam sem tudom.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése