Sárhelyi Erika: Lángfelhők alatt

 Lángfelhők alatt

Szeretem nézni az izzó hajnalokat,
mikor a lángfelhők alatt a táj kigyúl,
hallgatni, mint rikolt egy korai vonat,
míg elül a hangja, s a pillanatba fúl.

Ahogy a vén háztetők narancsba bújnak,
s arany fény feszül a város homlokára,
íze, s illata lesz az ébredő mának,
mikor a világ a virradatot várja.

És szeretem nézni az alkony parazsát,
ahogy hamvad a táj a lángfelhők alatt.
A szökevény napot az est öleli át,
s a hegyek lábainál bíbor fény fakad.

Életre lobbannak a kandeláberek,
s míg sárga szemük a parkokat vigyázza,
hozzám bújik az éj, mint árva kisgyerek,
ki minden nőben az édesanyát látja.