Szeitz János: A te varázslatodban
Látlak!
Ez vétkemért szerelmem büntetése:
Lelkemben kibontva őrzi képed
Ami szép földön és az égen
Színekben, formákban és a mozgás
Sokasága, a világ örökkévalósága,
Együtt Tebenned a vonzás és
A távolságot őrző taszítás
Csillagrendje; a fényüket tékozló Napok
A káosz kiszámíthatatlan valósága;
A megértés döbbenete, a titkok
Konok hallgatása; a fotonok remegő
Száguldása; az elektronok önfeledt körtánca;
A sejtmagok szorgalmas osztódása;
Az anyaméh világmegtartó bűvölete
Az életteremtés, a lét és az elmúlás...
Látod!
Mind csupa burjánzó nagy szavak.
Ne engem ítélj el, Kedves, magadra vess:
Te hasítottad ki konok lelkemben
Errefelé az utam. A lélekben keresni a világot,
Mert a Te varázslatodban éli a világgal
magányát minden éjszakám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése