Refrain
Ismerem a néma alkonyokat,
mikor minden zaj eltűnik a földről,
a szív megáll egy pillanatra,
és a lélek örökre elsötétül.
Ismerem a csillagos éjszakákat,
mikor a fény kiömlik és túlárad,
kicsordul minden keserű pohár,
s meztelen marad kínjával a mélység.
Ismerem a szerelmet, ha befészkel
a szívnek pompás palotáiba,
s akkor a bús dalok megríkatnak,
és megvéreznek a vidám rímek.
Ismerem a szorongás napjait,
a keserű és csüggedt őszöket,-
óh, mindent titkos szálak fűznek össze,
csak a lelkek maradnak így, külön...
(Babits Mihály fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése