Ecsedi Éva

Holdvirág

Ezüst mezőn Holdvirág nyílt,

Remegett a szirma, csendben sírt.

Kinyitotta szemét, szétnézett,

S meglátta mily csodás a természet.

A magasban csillagok szikráztak,

Szél ringatta a dús lombú fákat.

Körötte halkan nőttek a gombák,

Csendesen az ő nevét suttogták.

Szférák zenéjére lejtette táncát,

Megérezte az éjfél varázsát.

Boldogan mosolygott fel a Holdra,

Tudta már, nevét tőle kapta.

Nem sírt többé, könnye sem hullt,

Lehajtotta fejét, örökre elaludt.

Álmában a felhők felett járt,

A Nap aranyozta be szirmát.

_{(…Ennek a kis virágnak az volt a titka, hogy
csakis éjjel nyílt, s csupán öt perc volt ameddig élt…)}