Nagy István Attila

Szép volt, igen


   Ha végképp elvisz a hallgatás,
   s ajkaim belebotlanak a szóba,
   tekintetemmel se keresem a jövőt,
   és minden elmúlik, ami visszahívna,
   csak te leszel még
   örökké beváltatlanul —
   ősz hajjal, nekem mégis fényesen,
   összetört mosollyal, mégis ragyogón:
   állsz a fejem fölött,
   megértve, nem vitázva,
   s arra gondolsz akkor is,
   ha már a múlt nem vigasztal,
   hogy szép volt, igen, mégis szép.