Tőled gyönyörű
ahová mindig visszavágytam
nem találtam a helyet
nem találtam magamra
a vágy parazsát folyton felszító alak
bizony már nem az aki a tüzet gyújtotta
elfogy végül akarat remény
elkopik akár sokat használt szappan
a serénykedő szív
hiába csak a jelenidő sarában taposva
lehet elindulni ha megérkezni nem is
hány seb kell ahhoz hogy rájöjjön az ember
soha többé nem lesz már
hogy úgy legyen ahogy lehetett volna
elégett szavak füstjét eregetem egykedvűen
a sorsára hagyott levegőbe
halálom kezdetéig
ugye ti láttátok
milyen jól illett hozzám a mosoly
az élet belőlünk táplálkozó
szenvedély bárhogy van is
hinni kell vakon a hó alatt is tavasz van
mindenáron zöld a fű
bár kín fűszerezi
ami gondolat érzés tőled gyönyörű
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése