Fetykó Judit

Megváltás


(Lászlónak)

... nem tudlak megváltani,
csak elfogadni, dédelgetni,
úgy ahogy vagy, magadért szeretni.
Itt van belül a jó és rossz kulcsa,
mi döntjük el magunkból kiindulva,
a képmásra visszamutat önnön ujja,
a zár egyforma, egyenlő az esély,
mi kell? — a jó, a rossz a cél,
melyért mindent megtesz az ember, s néha fél.
A végtelen valamennyi atomja,
az emlékezés összes foszlánya,
genetikánk minden variánsa
kevés hozzá, minden, mind kevés,
ami tőlem telik az is oly csekély,
— lehetek, aki altatót mesél,
ki ruhádat naponta igazítja,
lehetek animusom szerető párja,
dédszülőm gondoskodó unokája,
... és még mi is? Mi is lehetnék?
Az isteni adományokból ha kaptam,
ezernyi formában, tudatlan
számolatlan, ezernyi változatban
adhatom a mindennapokat,
nem ígérhetek jobb holnapokat,
sem gazdagabb, több magunkat.
Magadnak kell a boldogságot megtalálni,
csak segíthetek jó úton járni.
Nem tudlak, nem akarlak megváltani.