Székely János: Napszonett
Teljes valómmal nyújtózom utánad,
mint zsenge fák, ha szomjazzák a fényt.
És mint a párás földkorong, örökké
fényes felemet fordítom feléd.
Szeretném mindig azt mutatni néked,
ami bennem a legtöbb, legnagyobb.
Ha mindig szépnek, mindig jónak látnál,
szebbnek, mint mást, és jobbnak, mint vagyok.
Szeretném olykor túlragyogni álmod,
s érzem, tudom, hogy te is ezt kívánod:
ezért sütöd feléd eső felem.
S csak hogyha önnön fényed is kilobban,
csak úgy tudod meg, ki voltam valóban,
milyen sötét és milyen fénytelen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése