Köszönöm
Köszönöm a nyugalmat, békét,
a vadvizek zúgását.
Köszönöm az őszi ég kékjét,
a levelek hullását.
Köszönöm a mély csillagokat
a hegyek felett, a rőt
színeket s a bágyadt szeptembert
s lelkem: az égő erdőt.
Lobogott, fájt, kínzott s halálra
vitt, mostan megnyugodott.
Köszönöm a fájó szívemet.
Mellemben, a bezárt, vad
koporsóban most nyugszik csendben.
Ki se tör égre, tavaszt
sem érez, meg se moccan, ha kint
zeng a napsugár, s zendül
a bolond bérc; ha tűzvész rak fészket
az emberi szívekben,
s pusztítva őrjöng, zúgva, búsan –
Köszönöm a faleveleket,
én már magamban megnyugodtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése