Séta a korzón
Megyünk kéz a kézben, meg megállva,
Ránk borul csendesen, az alkony izzó fátyla,
S míg fürdik a táj a langyos estben, csillagok gyúlnak a végtelenben.
Te mosolyogsz kedvesen, mint virág a tavaszra,
Mint lágyan zengő madárdal, nyári pirkadatra,
Kérlek, jöjj kedvesem, jöjj kicsit közelebb,
Köröttünk a város szunnyad, szendereg,
S fodrai lent a vén Dunának,
Csendes sóhajjal partra szállnak.
Mily szép is most itt lenni veled,
Érezni édes forró leheleted,
Remegő ajkad lángoló tüzét,
Mely kioltja bennem a szenvedést.
Álom, vagy valóság, már nem is tudom,
Csak azt, hogy maradj még, azt akarom,
Hogy elébed állva, boldogan csendesen,
Azt mondjam, szeretlek,- szeretlek kedvesem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése