Csók
magunkon hordtuk a páncélt
sérüléstől óvott a súlyos mellvért
mint rejtélyes láda kulcsát
elzártuk az érzések útját
némán figyeltük az alkonyt
csend és sötét vette körül a balkont
sötét kékké változott az égbolt
s lassan botorkált a vén hold
szemedben láttam saját vágyam
éj köpenye suhogott lágyan
sejtelmes fényben találkozott ajkunk
s mámoros ölelésben szabaddá váltunk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése